Vigyázz magadra!
Az isteni intelem olyan, mint a szülői gondoskodás.” Vigyázz magadra fiam! Ha bajba kerülünk, azt jelenti megfeledkeztünk az isteni szavakról és a szülői intelmekről.
A kolumbiai Nobel-díjas író, Gabriel García Márquez a Száz év magány című regényében mesélteti el egy dzsungelbeli faluba bejutott vándor muzsikussal a „feledés kórságát”. Már nem tudták, mire való még a kanál sem, de egy valaki a közösségből idejében kiírta a falu közepébe egy táblára: Van Isten!
Őt ne feledjük el, és emlékeztessük a következő nemzedékeket is, hogy iránta való ragaszkodásunk életet, bölcsességet, értelmet szül, és feltétele a jólétnek, a nagy nemzetté formálódásunknak!
Szegedi László Tamás,
Az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője