„Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben.” Jer. 20,9

Egy másodszor szabadult alkoholista bizonyságtételére emlékszem, aki elmondta, hogy milyen borzalmas volt Krisztus szeretetének ismeretében visszaesni, és úgy inni, hogy közben tudta, hogy neki Isten más életet készített. Minden hívő ember életében van egy erősebb törés, egy botránkozás, csalódás vagy visszaesés, amely remélhetőleg csak ideig-óráig tud eltántorítani minket elhívásunktól. Ifjúkoromban megharagudtam egyik lelkipásztoromra, mert úgy éreztem, hogy tisztességtelenül bánt velem egy bizonyos helyzetben. Megfogadtam, hogy többet nem járok templomba, otthon is tudok igét olvasni és imádkozni. Egy hét után hiányérzetem támadt, a második héten kezdtem meggyengülni az igeolvasásban és az imádkozásban, a harmadik héten a büszkeségem tartott távol a gyülekezettől, a negyedik héten pedig már nem bírtam közösség nélkül és én igyekeztem bocsánatot kérni, csak visszaállhassak a gyülekezetbe. Ilyen tapasztalata lehetett Jeremiás prófétának is, amikor azt írja: „Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben.” Csalódásaim közepette, fel kellett ismerjem utólag, hogy nem Isten okozott nekem csalódást, hanem én okoztam neki. Megbocsátó szeretette mindig új tüzet gyújtott a szívemben és igyekeztem másokat is megérinteni annak melegével.